Hazatérés

Eredeti: Homecoming

(saját fordítás)

Hazatérés

Nyolc éve, a szabadságom alatt –

Nemrég diplomáztam le az egyetemen, és egyedül éltem és dolgoztam Tokióban.

Ez volt az első egyhetes szabadságom, mióta elkezdtem dolgozni, ezért elhatároztam, hogy meglátogatom a szülővárosomat.

Úgy döntöttem, autóval megyek, de az odafelé úton egy nagy dugóba keveredtem; ez teljesen leszívta az energiámat, és meg kellett állnom egy kis szünetet tartani az egyik pihenőnél.

Ezek miatt, mire végre a szüleim házához értem, már este tíz óra is elmúlt.

Amikor megérkeztem, egyből éreztem milyen kellemetlen, nehéz levegő veszi körül a házat. Én olyan ember vagyok, aki nem hisz a szellemekben és hasonlókban, és nincs pszichés erőm vagy ilyesmi, de még így is éreztem, hogy a légkörben van valami, amit a legjobban ’gonosznak’ lehetne jellemezni.

De abban az időpontban egyszerűen csak egy buta érzésnek tulajdonítottam ezt, amit a fáradtság okozott, és egyenesen besétáltam a házba.

A szüleim még mindig ébren voltak, és üdvözöltek.

Egy ideig csak üldögéltünk és beszélgettünk erről-arról, mint például a munkahelyem.

Valami olyasmit mondtak, hogy „itt kellene velünk maradnod egy ideig”, és abban a pillanatban csak meghatódtam, hogy mennyire aggódnak értem.

Azonban a baljóslatú légkör még mindig zavart, és mivel még mindig kimerült voltam az utazástól, úgy döntöttem, korán lefekszem.

A szobámban próbáltam elaludni, de nem sikerült.

Gondolkoztam – valami nagyon nem stimmel.

Valami itt nagyon furcsa.

Már körülbelül hajnali egy óra lehetett.

A lámpák nem égtek már a nappaliban, úgy tűnt, már a szüleim is elmentek aludni.

Szomjas lettem, ezért lementem a konyhába és kinyitottam a hűtőt, hátha találok valamit inni.

Akkor éreztem meg azt a szörnyű bűzt.

Kíváncsi voltam, mi lehet az, szóval megpróbáltam felkapcsolni a villanyt, de valamiért nem működött.

Nem maradt már választásom, a mobilom fényét kellett használnom hogy megnézzem a hűtőt; és láttam, hogy az összes étel eléggé meg van rohadva.

Az összes szavatossági dátumon az állt, hogy már majd’ öt éve megromlott minden.

Rossz érzésem lett ezzel kapcsolatban, ezért a szüleim hálószobájához mentem, hátha kapok valami magyarázatot, de nem csak a szoba volt üres, hanem semmi nyomot nem találtam ami arra utalt, hogy ott aludtak volna bármikor is. Mitöbb, a szoba nagyon poros volt, és úgy nézett ki, mintha már évek óta senki nem használta volna.

Ösztönösen tudtam, hogy veszélyben vagyok, és hogy nagyon gyorsan ki kell innen jutnom minél előbb, szóval rögtön összepakoltam a csomagomat, és az autómhoz futottam.

Pont mielőtt beindítottam a kocsit, belenéztem a visszapillantómba, és észrevettem a szüleimet.

Gyorsan elhajtottam.

Volt egy olyan érzésem, hogy ők valójában nem a szüleim.

És a ház is, lehetséges, hogy…

A következő amit észrevettem, hogy megérkeztem ugyanahoz a pihenőhöz, ahol hazafelé megálltam. Úgy döntöttem, lehunyom kicsit a szememet.

Amikor felébredtem, már délután volt.

Vissza akartam menni Tokióba, de előtte hazatelefonáltam, hogy meggyőződjek róla, minden rendben van.

Az édesanyám vette fel a telefont.

Kérdeztem tőle, hogy mi volt a tegnapi dolog, de azt mondta, nem is voltam otthon.

Arra gondoltam, talán álmodtam, és félve visszamentem a házunkhoz. De ez alkalommal semmilyen furcsa érzésem nem támadt, mint előzőleg, és a ház belseje is teljesen normális volt. A régi otthonom volt, ahogy emlékeztem rá.

Beszéltem a szüleimmel, mielőtt visszatértem volna Tokióba, még aznap.

Hazafelé menet kaptam egy hívást otthonról.

Úgy tűnt, mintha az anyám lenne, de különösen hangzott, és ugyanaz a kellemetlen, gonosz érzésem támadt tőle, mint először.

„….Gyere vissza…,” – mondta.

Mielőtt tudatosult volna bennem, mit csinálok, letettem és kikapcsoltam a telefonomat.

Szörnyen nyugtalanító volt.

Máig nincs ötletem, hogy álmodtam-e az egészet, vagy sem.

De azóta, ritkán járok haza.